Az ablakok szerepe a fűtés során

A téli időszak általában megterheli az ember pénztárcáját, éppen ezért az emberek igyekeznek minél több információt szerezni, hogy mégis hogyan lehet a fűtési költségeket csökkenteni. Az egyik legjobb mód, hogy teszünk azért, hogy a meleg levegő ne tudjon elszökni a lakásból, mivel így nem kell annyira fűteni.

Az ablakok szerepéről a fűtési időszakban bővebb információkat is találhat ide kattintva. Ha most arra gondol, hogy az egész lakásban ki kell cserélni a nyílászárókat, akkor megnyugtatjuk, nem erről van szó. Megdöbbentő lehet, hogy olyan egyszerű dolgok által is komoly eredményeket lehet elérni, mint az ablak megpucolása. A tiszta üvegen keresztül ugyanis sokkal könnyebben tud a lakásba bejutni a természetes fény és felmelegíteni a szobát. Ha még ez sincs, akkor kénytelen lesz még feljebb tekerni a fűtést. Természetesen nem csak a tiszta ablaküveg számít, hanem az is, hogy a függöny ne akadályozza meg a fény bejutását. A könnyű anyagból készült függönyök nem jelentenek problémát, azonban a sötétítő függönyök igen, valamint a redőnyt is érdemes felhúzni a nappali órákban.

Télen sokaknak jelent fejtörést a szellőztetés, mivel friss levegőre szükség van, azonban a lakást senki sem szeretné kihűteni. A legrosszabb eshetőség, hogy elfeledkezik róla, hogy nyitva hagyta az ablakot, mivel így nem csak a lakás, de a falak is kihűlnek, tehát újra fel kell melegíteni a lakást. Ha szellőztetni akar, akkor azt olyankor tegye, amikor épp nincs maximumon a fűtés. Továbbá ne hosszú időre nyissa ki az ablakot, hanem rövid időre és próbáljon meg kereszthuzatot csinálni. Ezenkívül érdemes a nyílászárók szigetelését is ellenőrizni, mivel a fenti tanácsok nem sokat érnek, ha a nyílászárók nincsenek kellőképp szigetelve.