Budapest II. kerületi pszichológus nagy tapasztalattal

Bemutatjuk Bajnai Nóra pszichológust és sportszakpszichológust, aki immár 7 éve segíti a páciensek mindennapi életét és gondjait. A komoly erőfeszítéseknek és odaadásnak köszönhetően sikerült tudást szereznie az áhított szakma irányába.

A Budapest II. kerületi pszichológus szolgáltatásai között megtalálhatók a nevelési tanácsadások, a sportpszichológiai tanácsadás, iskola- és óvoda választással kapcsolatos tanácsadások, de a tanulási és beilleszkedési zavarok kezelése is. Emellett pályaválasztási és élettervezési tanácsadásban és a kapcsolati tanácsadásban is szívesen áll rendelkezésére. Kitűnő eredményeket ér el a konfliktuskezelésben és a stresszkezelésben is. A nehéz esetekben is számíthat segítségre, amennyiben szüksége lenne rá, de a nem szokványos esetektől sem riad meg. Legyen szó magánéleti, párkapcsolati vagy munkahelyi gondokról keresse bátran a Budapest II. kerületi pszichológiai rendelőjében, ahol az első három alkalommal megismerkedik a pácienssel és a problémával, majd azt követően megállapítja a további ülések mértékét. Általában ez heti egy alkalom, de kivételes esetekben ez lehet kevesebb vagy akár több is.

Ha Önnel vagy gyermekével is előfordult már, hogy látható problémába ütközött, de nem tudja hogyan kezelni, mindenképpen érdemes egy pszichológus tanácsát kikérni ez ügyben. Keresse Bajnai Nóra pszichológus weboldalát a bajnainora.hu-t, ahol szinte minden kérdésére választ kap. Ugyanakkor, ha további kérdése lenne vegye fel vele a kapcsolatot a +36 30 299 1144 telefonszámon vagy az info@bajnainora.hu email címen. Előzze meg a komoly problémák kialakulását azzal, hogy időben tapasztalattal rendelkező és színvonalas szolgáltatást nyújtó pszichológushoz fordul! Garantáltan elégedett lesz az eredménnyel!