Kasszandra studió vár sok szeretettel

Mindig is úgy gondolta, hogy az Ön gyermekében van valami plusz, melyet meg kell mutatni a nagy közönségnek? Akkor itt a vissza nem térő alkalom.

Kasszandra studió a természetes szépségverseny, amely a gyermeki játékosságot, őszinteséget és bájt részesíti előnyben. Immáron 14 éve rendezzünk gyermek szépségversenyeket, melyeken öt kategóriában nevezhetnek a részt vevők. A sikerünk talán abban rejli, hogy a természetesség hívei vagyunk, így minden rendezvényen kb. 2000 részvevővel büszkélkedhetünk. A kis versenyzők között megtalálhatóak lány és fiúk egyaránt. A legfiatalabbak kategóriájába már 6 hónapos kortól nevezhetnek. A legfőbb célunk, hogy minden gyermek jól érezze magát, és a valós személyiségét tudja átadni a színpadon. Ennek függvényében az általunk szervezett szépségversenyeken nem engedélyezett a smink viselése, és a túlzott hajformázás sem előnyős. A versenyzőket a zsűrik pontozzák, illetve hirdetik ki a győztest. A zsűritagok mind modellek, illetve szépségkirálynők.

Ahhoz, hogy egy gyermek részt vehessen az elő versenyen, elsősorban egy online felületen keresztül kell jelentkezni, ahova egy szimpatikus képet kell beküldeni a versenyzőről. Az ide feltöltött képek egy szavazáson vesznek részt, és a legtöbb szavazatott elért képek tulajdonosai vehetnek részt az elő versenyen. Ám sokkal inkább célszerűbb azt mondani, hogy gyermekfesztivál, mint verseny, ugyanis egy nagyon vidám hangulatú rendezvényről beszélhetünk. Ahol a részt vevőket bohócok, bűvészek és énekesek szórakoztatják. A versenyzők fényképeit studió megőrzi egy adatbankban, ahonnan kiválasztás esetén további szereplésben vehet részt a picurka. Attól függetlenül, hogy ért el helyezést a versenyen vagy sem.