Ne vegye félvállról a vízhűtő cserét!

Vízhűtő nélkül nehéz volna közlekedni, hiszen ez az alkatrész felelős azért, hogy a motor ne melegedjen túl. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a motor hőmérséklete ne menjen egy bizonyos érték fölé. Ha a vízhűtő meghibásodik, akkor mielőbb ki kell cserélni az alkatrészt!

Vízhűtő nélkül komoly problémát jelentenek a gépjárművel való közlekedés. A vízhűtő feladata, hogy az autóban megakadályozza a motor túlmelegedését, mely a motor tönkremeneteléhez vezetne. Sajnos a vízhűtő bármikor kilyukadhat. Ennek egyértelmű jele van, ugyanis az alkatrészből folyik a víz, így az autó alatt egy tócsára figyelhet fel. Ezenkívül az is árulkodó jel, ha a műszerfalon a jelző magas motorhőmérsékletet mutat. A vízhűtő idővel beszennyeződhet, így a járatai eltömődnek, aminek következtében az optimális cirkuláció nem jöhet létre. Szerencsére ezt meg lehet előzni vízkő, tisztító eljárásokkal. A hűtőventillátor elképzelhető, hogy valamilyen elektromos hiba miatt nem működik. Vízhűtő nélkül problémás a közlekedés, ráadásul veszélyes is, azonban, ha csak kismértékű meghibásodásról van szó, akkor magas sebességfokozatban alacsony fordulatszám mellett jellemzően hatékonyan vissza hűthető a motor, amíg el nem jut a szerelőhöz!

Ha a vízhűtő meghibásodik, akkor nem szabad várni, mielőbb el kell vinni az autót egyszerelőhöz és kicserélni az alkatrészt. Az alkatrész cseréjekor célszerű a teljes hűtőrendszert átvizsgáltatni, így fény derülhet rá, hogy vannak-e egyéb meghibásodott, elnyűtt alkatrészek, valamint nem kell több alkalommal megbontani a rendszert. A rendszer átvizsgálását, illetve a vízhűtő cserét érdemes szakemberre bízni! Bővebb információkért azt javasoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba és tekintse meg a széleskörű minőségi kínálatot!