Az elmúlt idők egyik legfelkapottabb témája az autóiparnak az önvezető autók. Amely cseppet sem meglepő, hiszen a balesetek 90% emberi mulasztás vagy hiba okozza, így többek között ennek is köszönhető a nagy érdekeltség.
Kattintson ide és tudjon meg többet a témával kapcsolatban. Amikor valakinek azt mondjuk, hogy önvezető autó, akkor az emberek 90% a Teslára gondol. Holott ez azért is annyira meglepő, mivel ezen felül még közel 150 cég fejlesztett ki önvezető autókat. A fejlesztők között igen meglepő nevek is fellehetőek, többek között, mint pl. Ali Baba, akit szinte senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen a világ egyik legnagyobb viszonteladójáról beszélhetünk és világszerte ismerik az emberek. Ám ezen felül a Google is foglalkozik a témával. Ami igazán meglepő lehet, hogy Magyarországon Zalaegerszegen még tesztpályát is építettek, amely 250 hektáron terül el és a beruházás 40 milliárd forintot ölelt fel. Kaliforniában már viszonylag kis terülten, de már engedélyezetten közlekedhetnek a felügyelet nélküli járművek. Az önvezető autók öt fokozatos osztályozási rendszeren esnek át. Melynek igazán meglepő eredményeként a Tesla csak a második helyen végzett.
Azok a járművel melyek az első helyen állnak azok még viszonylag gyerek cipőben járnak az ötödik szinthez képest, amely már maga a sci-fi. Az első szintre besorolt járművek azok, melyekben megtalálható a tempómat, illetve a sávváltó asszisztens, ám továbbra is a sofőr végzi a vezetés nagy részét. A második szintnél, melyet már a Tesla kapcsán említettünk, azok már jóval előrehaladottabb szintet teljesítenek. Vagyis a számítógép jóval több feladott vesz át a sofőrtől. Ezek az autók már képesek arra, hogy a kanyarok előtt fékezzenek, majd elinduljanak, ha megszűnt a dugó.