A kutatás-fejlesztés és az innováció a vállalkozásokat számos kihívás elé állítják manapság. Ugyanakkor fontos, hogy ezek egyetlen cég életéből se hiányozzanak, hiszen a fejlődés csak ilyen módon valósítható meg. Nem véletlen tehát, hogy a kormányok rendszeresen kiírnak pályázatokat a célok eléréséhez.
A k+f pályázat aktívan hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalkozói és a non-profit szféra támogatásokban, kedvezményekben részesülhessen. A megfelelő feltételek teljesülése esetén akár 100%-os támogatási intenzitással is lehet számolni. Mivel az innováció és a kutatások megvalósításának sokszor komoly anyagi vonzatai vannak, így korántsem elhanyagolható szempont az, milyen támogatásban részesül mindezekhez a vállalkozás.
Kár lenne azt gondolni, hogy kizárólag a nagyvállalatok esetében lehet szó innovációról, hiszen a fejlődés mérettől független. Egy kisvállalkozás is előállhat új termékpalettával, szolgáltatásokkal, tervezhet új piacra lépési stratégiát és helyet. A kutatás-fejlesztés során új termék, az előállításukhoz szükséges eszközök, berendezések, technológiák kerülnek kigondolásra, és mindazok a tevékenységek is ide tartoznak, melyekkel ezeket piacra kívánja majd vinni a cég. Az aktuális pályázati lehetőségek között tehát mindenkinek érdemes körülnézni, hiszen könnyen lehet, hogy éppen olyan megoldásra bukkanhat, amellyel régóta dédelgetett álmai megvalósíthatóvá válnak. A pályázatok benyújtásának határidejére ajánlott nagyon figyelni, és időben nekikezdeni a pályázatírásnak. Használja ki a támogatásokban rejlő lehetőségeket! A tájékozottság és az információ e téren is hatalom! A vállalkozás működőképessége és a piacon történő teljesítése nagymértékben függ a megújulási képességtől is, ezt soha ne feledje!