Mi az oka, hogy az elsőkerekes gépjárművek gyakoribbak, mint a hátsókerekesek?

Autóvásárlás során számos tényezőt kell figyelembe venni, mint például a szín, az évjárat, a típus. Emellett azt is el kell dönteni, hogy első- vagy hátsó kerekék meghajtású autót szeretne vásárolni. Na, de melyik a jobb? Egyáltalán fontos szempont ez?

Az első – és hátsó kerekes gépjárművek kapcsán itt tájékozódhat bővebben! Ha nem rég szereztük meg vezetői engedélyünk és egy olyan autót szeretnénk vásárolni, amellyel biztonságosan szerezhetünk rutint, akkor érdemes az elsőkerék meghajtású autók közül választani. Ezekről az autókról ugyanis azt tartják, hogy könnyebb őket irányítani, vezetni, mint a hátsó kerék meghajtásúakat. Elindulás során a hajtott kerekek veszik át a nyomatékot, ezért könnyebben féken tarthatók ezek az autók. A hátsókerék meghajtású autók esetében viszont nagyobb nyomaték vihető át, ezért az ilyen autókat élvezetesebb vezetni. A városi forgalomban, a vizes úton egy kezdő autós számára nem igazán érzékelhető a kettő közti különbség, azonban a vizes, havas úton megcsúszás esetén az elsőkerék meghajtású autó kevésbé hajlamos kitörni. Viszont, ha ez mégis bekövetkezik, akkor a jármű az orrát fogja tolni, vagyis alulkormányozottá válik és kicsi az esélye, hogy kipördüljön.

Ugyanakkor a hátsó kerekes autók sem ördögtől valók, ráadásul sokkal jobb vezetési élménnyel rendelkeznek, mint az első kerekesek. A jobb tapadás miatt, ezen autók esetében mindenképp szükséges a hideg idő beköszöntével a téli gumi, habár ez egy felelősségteljes autóvezető esetében nem is kérdés. Ha a jeges úton megcsúszna az autó, akkor el kell venni a gázt és a kitörés irányába kell forgatni a kormányt. Szabályos közlekedés esetén, ha a sebességhatárokat betartjuk, akkor nem kell tartani attól, hogy az autó megpördül. Bővebb információk az alkatreszek.hu webáruházban találhatók!